Míg a világ számos országában évek óta fontos szerepet tulajdonítottak neki, Magyarországon csupán pár éve vált fontossá az önkéntesség. Jelen pillanatban mi sem mutatja jobban jelentőségét, mint az a tény, hogy 2011 az Önkéntesség Éve.
Az iSEC-IT Kft. fontosnak tartja részvételét a társadalmi szerepvállalásban és motiválja munkatársait is e szerep betöltésére.
A társadalmi felelősségvállalás nemcsak a külvilág számára, hanem a cég saját kollégái felé is fontos jelzés. Jó olyan cégnél dolgozni, amely a lehetőségeihez képest igyekszik segíteni másokon.
Munkatársaink szeptember 23-án önkéntes munkájukkal segítették a Vakok Állami Intézete, Rehabilitációs részlegének lakóit. A nap kezdetén bepillantást nyerhettek a vakok életkörülményeibe, mindennapi kihívásaiba és megtanulták, hogyan lehet segíteni őket.
A nap hátralévő része aktívan, fizikai munkával telt. Kollégáink kertet rendeztek, tűzrakóhely kialakításával, asztalok és székek rendezésével, hagyma pucolásával és kockázásával egy szabadidős program előkészítésében vettek részt. Papírhulladék selejtezésre való előkészítésével és az intézmény őszi dekorációjának készítésével hozzájárultak az intézmény lakályossá tételéhez.
A helyszínen készült fotókat itt
tekinthetik meg.
Az önkéntes munka sikerességére való tekintettel az iSEC-IT Kft. a jövőben is fontos szerepet tulajdonít a társadalmi felelősségvállalásnak.




